Az ember kalandvágyó természet, így szeret lehetetlen dolgokra vállalkozni és életét is kockára tenni bizonyos célokért (és kicsit a hírnévért is). Míg egyesek oxigénpalack és kísérő-serpák nélkül másznak fel 8 ezer méter magas hegyekre, addig mások 4 ezer méter mélyre merülnek le az óceán mélyére. Ha az előbbiek oxigénpalackot, az utóbbiak pedig minőségi felszerelést (például egy megfelelő tengeralattjárót) vinnének magukkal, a túlélés is lehetséges volna. Jelen poszt az utóbbi esetről szól, a június 19-én eltűnt, Titan nevű "turista-tengeralattjáró" esetéről.
A Titan egy 6,7 méter hosszú, 10 tonnás mini-merülőhajó, mely a "US company OceanGate" tulajdonában vállal utakat pénzes turisták számára, a 4 ezer méter mélyen fekvő Titanichoz (mely 1912-ben süllyedt el az Atlanti-óceánon). A szolgáltatás 5 utas számára nyújt egy 10 órás mélytengeri utazást (potom 250 ezer dollárért), mely során 20 teljes percen keresztül nézegethetik és fotózhatják a világ leghíresebb vízalatti hajóroncsát (a teljes sötétségben a lámpák minimális fényénél).
A "merülőhajó" kifejezés nem véletlen, hiszen a valódi tengeralattjárók más kategóriát jelentenek, mivel önerőből képesek lemerülni és a felszínre visszatérni, míg a merülőhajók szinte mindenben az ellátó-hajóra vannak utalva. A Titan ugyan rendelkezik saját elektronikus hajtóművel, de például az utasokra szabályosan rázárták a kijárati fedelet és azt csak kívülről lehetett kinyitni. A belső kényelem minimális: a helyszűke miatt nincsenek ülések, az utasok egymás hegyén hátán kuporognak és egyetlen aprócska ablakon bámulnak ki a sötétbe. A jármű vezetője egy játékkonzollal vezérli a szerkezetet.
A video forrás: 24.hu
A kérdés csak az, épeszű ember vállalkozik e arra, hogy beszálljon egy 6,7 méter hosszú koporsóba és lemerüljön 4 kilométer mélyre? Nincs kezünkben az irányítás, teljes a kiszolgáltatottságunk és ami a legrosszabb: egy olyan szerkezetre vagyunk utalva, mely nem rendelkezik nemzetközi minősítéssel. Mert a Titan kapcsán már több vád is érte az üzemeltető-céget, mely szerint a merülőhajó nem biztonságos és nem merülhetne 4 ezer méter mélyre. Ennek dacára az Ocean Gate 2021 óta szervezi utazásait és állítólag több tucat alkalommal vitt le turistákat a Titanichoz. Több híradás és video is bemutatja a Titan nevetséges felszereltségét, mint például ez a cikk.
Mi visz rá valakit arra, hogy ilyen utazásra vállalkozzon? Mennyire kell felelőtlennek lenni saját magunkkal és szeretteinkkel szemben, akiket magukra hagyunk.
Felhasznál anyagok: