Az összetákolt tengeralattjáró esete
2023. június 23. írta: Nietzsche__

Az összetákolt tengeralattjáró esete

Az ember kalandvágyó természet, így szeret lehetetlen dolgokra vállalkozni és életét is kockára tenni bizonyos célokért (és kicsit a hírnévért is). Míg egyesek oxigénpalack és kísérő-serpák nélkül másznak fel 8 ezer méter magas hegyekre, addig mások 4 ezer méter mélyre merülnek le az óceán mélyére. Ha az előbbiek oxigénpalackot, az utóbbiak pedig minőségi felszerelést (például egy megfelelő tengeralattjárót) vinnének magukkal, a túlélés is lehetséges volna. Jelen poszt az utóbbi esetről szól, a június 19-én eltűnt, Titan nevű "turista-tengeralattjáró" esetéről.

titan_merulohajo.jpg

A Titan egy 6,7 méter hosszú, 10 tonnás mini-merülőhajó, mely a "US company OceanGate" tulajdonában vállal utakat pénzes turisták számára, a 4 ezer méter mélyen fekvő Titanichoz (mely 1912-ben süllyedt el az Atlanti-óceánon). A szolgáltatás 5 utas számára nyújt egy 10 órás mélytengeri utazást (potom 250 ezer dollárért), mely során 20 teljes percen keresztül nézegethetik és fotózhatják a világ leghíresebb vízalatti hajóroncsát (a teljes sötétségben a lámpák minimális fényénél).

A "merülőhajó" kifejezés nem véletlen, hiszen a valódi tengeralattjárók más kategóriát jelentenek, mivel önerőből képesek lemerülni és a felszínre visszatérni, míg a merülőhajók szinte mindenben az ellátó-hajóra vannak utalva. A Titan ugyan rendelkezik saját elektronikus hajtóművel, de például az utasokra szabályosan rázárták a kijárati fedelet és azt csak kívülről lehetett kinyitni. A belső kényelem minimális: a helyszűke miatt nincsenek ülések, az utasok egymás hegyén hátán kuporognak és egyetlen aprócska ablakon bámulnak ki a sötétbe. A jármű vezetője egy játékkonzollal vezérli a szerkezetet.

A video forrás: 24.hu

A kérdés csak az, épeszű ember vállalkozik e arra, hogy beszálljon egy 6,7 méter hosszú koporsóba és lemerüljön 4 kilométer mélyre? Nincs kezünkben az irányítás, teljes a kiszolgáltatottságunk és ami a legrosszabb: egy olyan szerkezetre vagyunk utalva, mely nem rendelkezik nemzetközi minősítéssel. Mert a Titan kapcsán már több vád is érte az üzemeltető-céget, mely szerint a merülőhajó nem biztonságos és nem merülhetne 4 ezer méter mélyre. Ennek dacára az Ocean Gate 2021 óta szervezi utazásait és állítólag több tucat alkalommal vitt le turistákat a Titanichoz. Több híradás és video is bemutatja a Titan nevetséges felszereltségét, mint például ez a cikk. 

Mi visz rá valakit arra, hogy ilyen utazásra vállalkozzon? Mennyire kell felelőtlennek lenni saját magunkkal és szeretteinkkel szemben, akiket magukra hagyunk. 

Felhasznál anyagok:

nietzsche_also_uj.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nietzsche.blog.hu/api/trackback/id/tr4218151920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kopjás 2023.06.23. 21:01:34

Hihetetlen, hogy értelmes emberek képesek ekkora ostobaságra. Beszállnak egy 7 méteres úszó sírkamrába, ahonnan nem lehet kijönni és amelyet egy játékkonzollal irányítanak. Az egyik még a fiát is magával vitte.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.06.23. 21:29:12

Mi a probléma a játékkonzollal? Az Airbusokat meg joystickkel irányítják. A konzolon legalább van egy csomó gomb, mindenfélére.

Egyelőre semmi biztosat nem tudunk a balesetről, ezért kissé ellenszenves, hogy már elkezdték nemcsak a járművet, hanem még az utasait is ekézni. Tartsunk legalább egy rövid gyászszünetet, egy napig senki ne írjon róla semmit.

Kopjás 2023.06.23. 23:20:26

@Androsz: Akkor te is merülj le egy ilyennel! :) Vállalom, hogy rád zárom az ajtaját. :))))) Na? Mennél?

Fritz Gerlich 2023.06.24. 10:56:01

Az a leginkább érthetetlen az egészben, hogy odaérkezik a fizető-vendék, meglátja a kezdetleges kis merülőhajót a játékkonzollal, meg a rájuk záródó ajtóval és beszáll b§meg.... Nem szólal meg benne semmi, hogy "ez egy koporsó". Annak sem néz utána, hogy rendelkezik e a cucc bármiféle minőség-ellenőrzéssel. Az ész megáll.

padlogaz 2023.06.24. 10:59:11

kedves poszter, miért törölted a hozzászólásomat?

padlogaz 2023.06.24. 11:22:23

@Fritz Gerlich: Szerintem ez nem ilyen egyszerű. Ez egy közel 15 éves vállalkozás (az OceanGate), amelyik a világ különböző pontjain (az Azori-szigetektől a Bahamákon keresztül a Csendes-óceánig) több mint 200 sikeres merülést hajtott végre 2009 óta. Az összes mélytengeri tengeralattjáró hasonlóan kicsi és kényelmetlen, ez egy ilyen műfaj. Utólag nyilván mindenki okos, de ha pl. elmész nyaralni a Maldív-szigetekre, ahol rutinszerűen hidroplánnal visznek Male-ból a szállodádba vagy elmész egy helikopteres túrára a Viktória-vízesés vagy a Machu Pichu fölé, akkor őszintén te utána néztél vagy néznél a helyi vállalkozónál, hogy rendelkezik-e bármilyen minőségbiztosítással? Ráadásul az OceanGate egy amerikai cég. Szerintem ilyen esetekben a szolgáltatásokba vetett általános bizalom érvényesül.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.06.24. 12:35:30

@Nanga Parbat: Hogy az ajtó hogyan záródik, elég kevéssé érdekes, mert amíg lent vagyunk, úgysem fogom az ajtó kinyitását óhajtani, amikor meg feljöttünk, ott vár a kísérőhajó. Engem a konzolos irányítás sem izgat, amíg van benne elem. Én ezektől függetlenül nem ülnék bele egy ilyenbe. De olyan búvárruhában sem merülnék le, amelynek a levegőellátása csövön történik fentről, pedig ezt is sokan csinálják, foglalkozásszerűen.

Valami "szakértő" bedobta azt a szót, hogy "tákolmány", és azóta mindenki ezt a merülőhajót cseszegeti. Nekem nem ezzel, hanem az összes hasonló járművel van bajom, de senki nem is kényszerít arra, hogy ezekbe beszálljak. Hogy tényleg összeroppantotta-e a négyszáz atmoszféra nyomás ezt a hajót (vannak, akik botor módon "robbanásról" beszélnek), még nem tudjuk, nincsenek az állítólag talált törmelékek azonosítva. De azok, akik ezzel lemerültek, izgalomra vágytak. Hát akkor most megvan az annyira áhított adrenalin, kiderült, hogy a dolog tényleg veszélyes, úgynevezett bátorság kell ahhoz, hogy lemerülj vele, az az emberfajta, aki imádja a veszélyes dolgokat, amíg gondoskodnak a biztonságukról, most jelentkezhet a hasonló cégeknél az adrenalinért. Úgy vállalni a veszélyt, hogy valójában elhárították a veszélyt, nevetséges hősködés. Úgy vállalni, hogy tényleg veszélyes, már méltányolhatóbb. De amíg a nemrég eltűnt hegymászónk olyan veszélyt vállalt, ami már ostobaság, egy ilyen kis járművel lehet törekedni a biztonságra, de nincs tökéletes biztonság.

Ezzel a hajóval, a "tákolmánnyal" már sokat merültek. Most valami elromlott. Lehet, hogy anyagfáradás, ismert probléma, repülőgépek zuhantak le azért, hogy rájöjjön az emberiség, hogy van ilyen. De lehetett egy csomó más probléma is, olyan, ami máskor, máshol is összejöhet. Kár okoskodnunk, mert csak a szánkat jártatjuk, miközben semmit nem tudunk.

Nietzsche__ 2023.06.24. 13:18:06

@padlogaz: Kedves Padlógáz. Azért töröltem, mert minősítgettél és nem a poszthoz szóltál hozzá. Újra ezt teszem, ha megismétled. Aztán jön a kitiltás. Ilyen ez a filmszakma.

Fritz Gerlich 2023.06.24. 13:23:08

@padlogaz: Lehet, hogy ez csak rám jellemző, de én bizony megnézem mibe ülök bele. A példádnál maradva nem ülök fel például egy házi készítésű repülőre, csak ha az mondjuk Cessna (vagy más ismert típus) és engedéllyel rendelkező pilóta vezeti mégpedig egy bejegyzett társaságnál. A merülőhajóra mindez kétszeresen igaz, pláne ha már látványra problémás az egész. Talán a mérnöki végzettségem az oka, de felmérem, hogy az a szerkezet komoly vagy sem. Eleve ott kezdődik, hogy 4 ezer méterre sima merülőhajóval biztos nem mennék, csak tengeralattjáróval.

Te beszállnál, egy ilyenbe is, az egyértelmű számomra, én biztosan nem. Ha elutaztunk volna a helyszínre, akkor te a halálozási rovatban szerepelnél, én pedig a részvétnyilvánítók között. Ennyi.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.06.24. 13:23:52

@Nanga Parbat: Javítok, most láttam a hírt, amely szerint azonosították a merülőhajó néhány darabját. Most már végre van bizonyíték, lehet vizsgálgatni.

Kopjás 2023.06.24. 13:27:08

@Androsz: Az ajtó záródása és a menekülés lehetősége igenis fontos. Akinek ez "kevéssé érdekes" az vagy öngyilkos, vagy nem normális. Mert ha például a merülőhajó feljut a felszínre, de nem találják, akkor ott purcansz ki szépen bezárva a felszínen hánykolódva a kapszulában oxigén-hiányban, miközben ki is jöhetnél például egy felfújható mentőcsónakba.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.06.24. 13:39:22

@Fritz Gerlich: "4 ezer méterre sima merülőhajóval biztos nem mennék, csak tengeralattjáróval."

Auguste Piccard 1948-ban kezdte a merüléseit batiszkáfnak nevezett saját építésű merülőhajójával. Többedik kísérletre eljutott vele négyezer méter mélységig. Működik az, csak oda kell figyelni. 78 évesen halt meg. Kedvelhette a gömbhéjakban üldögélést, mert a mélytengeri kísérletei előtt léghajóval állított fel extrém magassági rekordokat.

Fritz Gerlich 2023.06.24. 14:02:03

@Androsz: Nem azt mondom, hogy a házilag összeállított kis merülőhajók mindig minden esetben tragédiával járnak extrém mélységekben. Hiszen állítólag ez a kis modell is (melyikről a poszt szól) eddig 45 alkalommal merült le 3 ezer méter alá sikeresen (legalábbis valamelyik angol nyelvű oldalon ezt olvastam). Vagyis egy magáncég is képes lehet leszerződtetni megfelelő mérnököket, hogy összerakjanak egy ilyen kis egyszerű merülőhajót.

... ugyanakkor ...

Eddig is jeleztek a típussal kapcsolatban problémákat. A tavalyi merülésükkor 3 órára megszakadt kapcsolatuk az ellátóhajóval és alig tudták felhozni a "turistákat".

Én csak azt mondom: embere válogatja, hogy kinek mennyire drága az élete. De az hétszentség, hogy ha rászánnám magam egy ilyen kalandra, akkor csak megbízhatónak tűnő tengeralattjáróval tenném. Ami nem játékkonzollal működik, ami fel is tud emelkedni önerőből, aminek van menekülési útvonala (pl belülről is nyitható ajtaja, ha a felszínre jutna) és amit például a haditengerészet, a partiőrség vagy valamilyen államilag támogatott és nemzetközileg is minősített szervezet üzemeltet.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2023.06.24. 17:53:47

@Nanga Parbat: Miért, volt szó felfújható mentőcsónakról? Én inkább abban próbálnék hinni, hogy a kísérőhajó mindig tudni fogja, hol vagyunk. Ha nem tudja, akkor amíg kideríti, jó nekem a merülőhajóban a tenger felszínén.

Kopjás 2023.06.24. 19:19:20

@Androsz: Felfújható mentőcsónak, ami mellesleg elfér egy mini-táskában is a hónalj alá csapva, fel sem merülhet ha olyan hülyeséget csinálnak (mint ebben az esetben), hogy nem lehet semmi módon kinyitni a merülőhajót belülről. Mert a példádnál maradva, ha a kísérő-hajó nem talál meg, miközben te a tengerfelszínen hányódsz ebben a koporsóban, akkor simán megfulladsz odabent, míg ha kinyitható lenne belülről a kapszula, akkor kijöhetnél és napokig (sőt ha van vized hetekig) kitarthatnál a felszínen ringatózva egy felfújható mentőcsónakban. Nem túl bonyolult ezt belátni.
süti beállítások módosítása