Az ünnepek alatt és után legtöbben családunkkal és barátainkkal foglalkozunk. Ám ki törődik a magányos emberekkel. Azokkal, akik az évnek ebben a szakaszában még inkább elhagyatottnak érzik magukat.

Pszichológusok foglalkoznak a témával de a szociológia területéhez és szervesen kapcsolódik a magány kérdésköre, mely kezd "népbetegséggé" válni világszerte és nálunk is Magyarországon. A KSH adatai szerint 1,2 - 1,5 millió ember él ma egyedül Magyarországon, akiknek negyede fiatal. [forrás 1-2] Az egyedüllét persze mint tudjuk nem mindig magány (ehhez nem kell pszichológus diploma [bár éppen porosodik egy a fiókomban]), ugyanis vannak, akik kifejezetten így szeretnek élni: minimális társas kapcsolatokkal és teljesen egyedül. Akadnak viszont olyanok is, akik nem önként választották ezt az életformát, hanem egyszerűen magukra maradtak: elhagyta őket a társuk, meghaltak rokonaik és nincsenek barátaik sem. És nehezen tudnak ezen változtatni (vagy egyáltalán nem).

A magány negatív állapot, ami károsan hat a mentális és fizikai állapotra is. Pszichológusi és személyes tapasztalatok alapján a magánynak 5 szintjel alakulhat ki.

1. szint: Átmeneti szomorúság-periódusok

A vissza-vissza térő szomorúság szintje, melyet mindig felívelő időszakok követnek. Az egyensúly kialakul ugyan (az örömteli és a szomorú periódusok között), de a boldogság érzésének kialakulását gátolja az a bizonyos 50%-nyi idő, amikor az illető magányosnak érzi magát. Ezekben a bizonyos magányos periódusokban jelentős a megzuhanás, a hangulat leromlása az elhagyatottság érzése.

2 szint: Gyakori szomorúság

A második szinten jelentősen megnövekedik azon időszakok hossza, amikor a magányosság érzése kialakul és kevesebb lesz az ezt kompenzálni képes idő (felborul a korábbi egyensúly). Ezen a második szinten már a letörtség a mindennapok részét képezi, de még megtalálhatóak azért az örömforrások is. Ugyanakkor jellemző a nagy hangulatingadozás és a szélsőséges érzelmek megjelenése. (Sírás, dühroham vagy éppen teátrális öröm-megnyilvánulás.) De még vannak célok és átmeneti elégedettség-szakaszok is. Erről a szintről még aránylag könnyű a visszatérés.

3. szint: Állandósult szomorúság, minimális örömforrások

A magány harmadik szintjén az örömforrások, örömérzet és boldogság hetente pár alkalommal jelenik csak meg, mondhatni elvétve fordul elő. Ezen a szinten alig akad pozitív érzés, a rosszkedv és szomorúság uralja a mindennapokat. Az ezen a szinten lévők arckifejezése, testbeszéde, testtartása már egyértelműen árulkodik arról, hogy rossz mentális állapotban vannak. Többnyire semmi nem érdekli őket, mindig pesszimisták, kerülik az embereket, nincsenek barátaik. Az érzelmek között többségben van az apatikus passzivitás vagy az agresszió a külvilággal szemben (néha ezek váltakozva).

4. szint: Depresszió

A magány negyedik szintjén alakul ki a depresszió mégpedig többnyire mentális majd testi tünetekkel "karöltve". Gyakorlatilag eltűnik minden örömforrás, minden pozitív gondolat és boldogságot-okozó helyzet. Teljes a világ felé mutatott közömbösség és folyamatos a rosszkedv. Nincsenek "megszakító periódusok" vagyis olyan élmények, események, helyzetek, melyek megszakítanák az állandósuló levertséget. Erről a szintről már segítség nélkül nagyon ritka a visszatérés.

5. szint: Halálvágy és öngyilkosság

A magány ötödik szintén jelenik meg a halálvágy, a szenvedések végetvetésének gondolata. Ezen a szinten az ember azt érzi, a halál is jobb az állandó szenvedésnél. A depresszióval küzdők néhány százaléka sajnos eljut erre a szintre és önkezével vet véget életének.